Legfrissebb híreink
- A jel elnémítása – a harmadik akció
- QED vs. ROM
- Szemét és roncs mindenütt
- Nagy háborúk előszele fújdogál
- Kihívás, avagy Vérbosszú?
- A jel kiiktatása – a második akció
- A jel kiiktatása – az első akció
- Aktuális csatározások
- A jel nyomában
- Heti körkép
Interjú - UNIO szövetség
A 12. forduló végeztével néhány kérdéssel fordultunk az UNIO szövetség Főparancsnokához.
Krónikás: Szeretném, Klyon, ha összefoglalnád néhány mondatban, hogy e forduló mely jelentősebb eseményei, milyen hatással voltak az UNIO Szövetség életére!
Klyon: A forduló alatt sok minden történt. Több szövetség megszűnt, míg születet nem egy új. A legjelentősebb talán a Vihar születése és a AOS-AMO fúzió. Összességben a lehetséges célpontok változása volt nagymértékben jelentős. Továbbá az ALLIN megszűnésekor sokan csatlakoztak az unioba. Ezeket tudnám kiemelni, mint hatást, amit ránk gyakoroltak az események.
Krónikás: Visszatekintve, egészében milyennek találtad ezt a fordulót?
Klyon: Változatosnak. a forduló elején tisztán az az érzésem volt, hogy az előző folytatása. A két front megmaradt csak az SGX helyére a LEGO lépett. Aztán a diplomáciai változásával az erőviszonyok változásával minden változott. Ez magával hozta azt is hogy maga a játék élmény is változott. Szerencsére nekünk kevés jutott ki az álló háborúkból eddig. Összegségében élvezetes és tanulságos fordulót tudhatunk magunk mögött. Rengeteg új emberrel volt szerencsém megismerkedni és számos új oldalával a Gal6- nak.
Krónikás: Volt-e olyan jellegzetessége, ami megbélyegezte a játékotokat, illetve a szövetségi életetek irányát?
Klyon: Mindenképpen volt: az egyik ilyen tényező tisztán diplomáciai vonalú: azzal hogy nagy szövetségi tömbök születtek a lehetséges célpontok mennyisége radikálisan lecsökkent. Gondolok itt az ISZ megalakulására és ténykedésére. A forduló nagy eseménye az ALLIN szövetség megszűnése, vagy ha jobban tetszik átalakulása ezzel pedig az általa képviselt oldal széthullása a másik komoly esemény. Ami rá nyomta a bélyegét a lehetőségeinkre.
Krónikás: Van-e még bármilyen meglátásod az elmúlt forduló kapcsán, melyet megosztanál velünk?
Klyon: Sok van. Első sorban, az hogy érdemes elgondolkodni a dolgok értelmén. A forduló eleje azzal nyitott, hogy folytassuk azt ami előző fordulóban volt. Ez számomra nem ismert okok miatt félbe szakadt. A SOA a LEGO oldalára pártolt úgy tudom, az hogy pontosan mi, hogy történt előttem nem ismert. A tény maga, hogy a LEGO oldal megerősödött, végleg eldöntötte a továbbiakat. Különös nem? 5-10 ember döntése döntően befolyásolhatja az 5-10 szövetség fordulós lehetőségeit. Ami esetenként 500-1000 planétát jelenthet, ha nem többet.... Elgondolkodtató, mi tette ezt lehetővé. Nem? Úgy hiszem az: felállt két egymással ellentétes oldal. és mindenki kénytelen volt kiállni egyik, vagy másik oldal mellet. A történelem fordulóról fordulóra megismétli magát, amíg az emberek nem változnak, 2+2 mindig 4 lesz mindaddig, amíg az egyenlet valamely tényezőjében valami nem változik.
Másik meglátásom pontosan ez. Megindult egy változás a diplomáciai palettán, márpedig a diplomácia minden fegyverek legnagyobbika. Elvégre képes több száz planétát otthon maradásra késztetni vagy akár szoros együttműködésre, holott egymással háborúban is álhantának... A legkisebb szövetség számára is tökéletesebb védelmet tud nyújtani mindennél. A Gal6 világa egy közösség, amiben azt hiszem eléggé szerteágazó és erőteljes változás an kibontakozóban. Ahogy az egyes emberek gondolkodása változik, változni fog a forduló menete is. A kérdés az, mikorra lesz eléggé sok és szembetűnő változás ahhoz, hogy ne azt mondhassuk a 13. forduló végén: ez is a 10,11,12. forduló megismétlése volt. Erre az idő adhat választ, más nem igen. Harmadik és egyben utolsó meglátásom: a győzelmet, és diadalt sokféleképen lehet értelmezni. ezt igazán most lehetet átérezni. Előző fordulóban az SGX szörnyűségesen meg lett tépázva. Most ugyan ezt szenvedte el az ALLIN. Mégis, azt hiszem minden szövetség, amelyik részt vett ezekben az öldöklő csatákban, győztesnek mondhatja magát. A LEGO azért, mert top 1 helyen van. Az ALLIN azért, mert olyan élményekben, és csatákban volt része, amiben roppant keveseknek. UNIO-ra vetítve ugyan ez áll. Fantasztikus élmény volt némelyik harc, amiben részt vehettünk. Talán a legértékesebb győzelem mindközül az, amikor a teljesen egy sávot leütő gondolkodású emberekkel, szervezett, közös csapatmunkával megteremtjük közösen a magunk közösségét, a magunk rendszerét, és vállvetve tudunk harcolni! Magát a közösség felépítését és éltetését győzelemnek nevezném.
Krónikás: Végezetül kérlek, röviden foglald össze a következő fordulóra vonatkozó terveidet!
Klyon: Ezt a kérést nem tudom teljesíteni! Egy egész fordulóra vonatkozó terveimet összefoglalni? Röviden? Ezt nem tudom megtenni. Mert rengeteg van... Amit ki lehetne emelni: mindenképpen erősíteni és bevégezni azt, amit elkezdtem a 12. fordulóban. Minden elérhető eszközzel gondoskodni arról, hogy a lehető legélvezetesebb küzdelmet teremtsem meg kicsiny közösségemnek, és persze maga a közösség a lehető legnagyobb nyugalomban és boldogságban élvezhesse a mindennapokat. Ennél többet aligha kívánhatok magunknak...Talán egyet mégis: szeretnénk nagyszerű ellenfeleket, akikkel élvezetes és kemény csatákat nyílik módunkban megvívni.
Krónikás: A forduló játék újításairól szövi szempontjából tekintve mi a véleményed?
Klyon: Mindent érintő újítás az utalási rendszer teljes átszabása, ami gyökerében változatot meg mindent. El is vett lehetőségeket és újakat nyitott meg. Stratégiai szempontból érdes lehetőségeket pusztított el. Lásd pl: 1nap alatt csináljunk egy nagy védőt "olcsón". Ellenben számos új lehetőség előtt tárta ki a kapukat. Hasznos újítás, ha arra gondolok, hogy sok nyersanyag- manipulációnak gátat szab. Viszont a védők létezését nem akadályozza, sőt... szerintem mindenki tudja, mire gondolok, aki nem, az járjon utána! Szóval, ez egy hasznos újítás összességében. További általam ismert újítások: stratégiai térkép, ha jól emlékszem ebben a fordulóban lett átalakítva, javíts, ki ha tévedek. A mostani formája nagyon hasznos, ás jól kezelhető. Úgy tudom, a fórumon és kezelő felületen is voltak apróbb javítások, kiegészítések. Ezek is hasznosak úgy tapasztaltam. Ami a legörvendetesebb számomra, hogy sok kellemetlen hiba került kigyomlálásra. A fél évvel ezelőtti állapotokhoz képest.
Krónikás: Szeretnél-e a végére bármit hozzátenni?
Klyon: Igen. Így, a végre hozzá szeretném fűzni, hogy az előző fordulókban számos harcostársamtól vált el utam, a következő forduló részben számorma egyfajta megújulásról, újra kezdésről fog szólni. akik ismernek, és tudják, mi jár a fejemben, azok értik mire gondolok. Remélem, így könnyebben megtalálnak régi harcos társaim, akikkel anno együtt küzdöttem a 10-11. fordulóban. Mindenkit örömmel fogadok ismét szövetségünk kebelén. Biztosra veszem, tudják, a módját hogyan keresnek meg. Egyébként öröm lenne ismét látni, hogy a kocka osztag feláll és teszi a dolgát már csak a régi idők emlékére is.

RSS hírfolyam
Sajnos voltak akik nem adtak nekem igazat és többre értékelték őt. Nos itt a végeredmény. Senki se mondhatja, hogy nem szóltam dobják ki míg még nem késő...
Na de mindegy, nem akarok itt semmit se senkinek se a fejéhez vágni. Sok sikert és jó játékot kívánok neked és az UNIO-nak Klyon!