Legfrissebb híreink
- Nem marad jutalom nélkül
- UTCF Bemutatkozó
- A rend helyreállt
- Interjú – GOD szövetség
- Változások az Univerzumban!
- Interjú - Viharűzők szövetség
- Interjú - UNIO szövetség
- Interjú - AHA szövetség
- A 12. forduló végeredménye
- Végjáték - eredményhirdetés
SZEV, avagy Szidjuk Együtt Vulpit!
Ez a kissé rendhagyó cikk azért született, mert igény mutatkozott rá többek részéről. Eltűnődtem ezen, és azt mondom: segítek nektek, srácok! Itt aztán lehet adni nekem a hideget-meleget kommentek között, legalább egy helyen lesz minden. Jó szórakozást!
De lássuk is, ki ez a csodálatos ember, akiről a cikk szól.
Életének korai szakaszáról keveset tudunk, de feltehetően valamikor a 4. forduló második felében született. Apja nagy valószínűséggel egy Shin mocsárlidérc volt, édesanyja egy alfa futóféreg vagy valamelyik Khadduiik által kitenyésztett shaolin woodoo-alligátorfaj gyermeke. A mértékadó tudós fők már fordulók óta vitatkoznak ezen.
Kölyökkorát a DEVIL nevű szövetség élén töltötte, mely tiszta és cáfolhatatlan bizonyítéka feneketlen gonoszságának és aljas természetének. Tette mindezt olyan rémesen gonosz és sátáni mentorok alatt, mint például az azóta már eltávozott Dominium hadúr. Ők tanították ki az aljasság és gerinctelenség minden apró trükkjére s fogására, bár a technikák nagy részét ösztönösen, az évek során egyre inkább elhatalmasodó Homálytestvéra sugallataira hallgatva is fölfedezte.
Érettségi vizsgáját a FORCE gimnáziumban tette le valamikor a 6. forduló környékén, ahol is szemétkedés és gerinctelenség tantárgyakból emeltszinten is 110%-os vizsgát tett. A bizottság tagjai (az emberevő SchollerSárkány, a Digitrox Ocsmány Amazon és persze a Megátalkodott Medúza) lenyűgözve írtak csodálatos excrementumkavaró és indulatkeltő képességeiről, a semmire fel való beképzeltsége pedig még több évfolyammal később is mértékadó volt érettségiző és érettségiztető számára.
Egyetemi éveit külföldön töltötte, ezekről nem rendelkezünk megbízható adattal. De hogy valami rosszban sántikált, az egyszer biztos!
Hazugsággal és cselvetéssel frissen megszerzett diplomájával a NeXuS Co. bolygóközi Szippantós és Szemétszállító vállalatnál kapott igazgatótanácsi állást, ahol természetesen tovább folytatta sötét üzelmeit és az Argedath, Naggoroth és Varbaneth démonurakkal kötött paktum segítségével további háromszáz embert vert át és fertőzte meg elméjüket teljesen, azóta ezek az emberek javarészt agyatlan zombik, akik egyetlen füttyentésére kiugranának a világűrbe is biztonságos űrhajóikból.
Kihasználva a 8. forduló végi tőzsdekrachot és rendszerváltást, az akkoriban felbomló cégek maradékaiból megalapította előbb a ROID-SZPR konzorciumot, majd később a nyomorult és alávaló tetteiről, erkölcstelenségéről, valamint kegyetlenségéről híres ALLIN részvénytársaságot. Jelenleg is ennek elnök-vezérigazgatója. Hogy megérkezett az irodájába, erről minden reggel a céges komhálózatban felharsanó sátáni kacaj értesíti a dolgozókat.
Ha ez a rövid életrajz nem volna elég, megszereztük a Közellenség egy napjának tervét. Hadd ne részletezzük, hány bátor és önfeláldozó oknyomozó riporter, tudományos munkatárs és Indiánadzsónsz lelke szakadt ki velőtrázó sikolyok közepette testükből, míg Vulpi elemésztette őket és hány névtelen statisztát nyeltek le keresztbe a Róka csicskásai, csak mert nekik ez annyira jól esett.
Szóval a napirend:
"*****
6:00 A komputer ébreszt. Korán van még, akar a halál felkelni. Megszegek két diplomáciai szerződést, mert felébresztettek és rossz a kedvem.
Visszafekszem.
7:00 Ismét ébresztő, erre már felkelek. Lassan ideje indulni. Lefürdök, megborotválkozom, iszom egy kávét. Közben felhívok az interkomon két admirálist, mindkettőnek a másik fejét és pozícióját ígérem. Reggeli közben kaján élvezettel figyelem, ahogy egymásnak esnek.
7:40 Úton az iroda felé. Intek a sofőrnek, hogy vigye lejjebb a giromobilt és üssünk el három kutyát, meg két nyugdíjast vagy iskolást. Elvégre az embernek vigyáznia kell a hírnevére!
8:00 Beérkezés az irodába. A titkárnő már kapcsolja is a céges hálózatot, hogy a szokásos reggeli kacajt körbeküldhessem a dolgozóknak. Ez mérhetetlen elégtétellel tölt el. Annyira, hogy gyorsan be is mutatok egy emberáldozatot valamelyik Shin istenségnek. Az égiek jóindulata fontos ám!
9:15 Tárgyalópartnerek érkeznek. Behívom őket az irodába, kávéval kínálom és sütivel. Kellemesen fecsegünk semleges témákról.
9:40 A társalgás kezd unalmassá válni, a Zyk halálosztag késik. Még tíz percet kapnak.
9:47 Elfogy a türelmem, a következő whiskybe saját kezűleg keverek mérget.
9:51 Befut a halálosztag, sajnos a tárgyalópartnerek már három perce halottak. Sebaj, lemészároltatok a rovarokkal 42 véletlenszerűen kiválasztott dolgozót. Csak mert jól esik.
10:53 Dögunalom, ebédig még majdnem egy óra. Elrendelek néhány "balesetet", csak hogy az Univerzum hírportálon legyen valami olvasnivaló.
12:00 Ebédidő, valahogy csak kihúztam eddig. Magas rangú tisztviselőkkel és szövetségi vezérekkel költöm el az ebédet, közben pofátlanul hazudozok oda-vissza. Szánalmas, hogy a nyilvánvalót se látják az ostobák. Ennek örömére rituálisan megkínzom a főpincért. Hajolt volna másfél centivel mélyebbre a szerencsétlen, mikor a desszertet felszolgálta...
13:00
14:00
15:00
Három egymást követő tárgyalás, három különböző érdekcsoport, három különböző álláspont a részünkről. Holnapra ez a három feltehetően egymásnak fog esni. Imádom a politikát!
16:00
Indulás haza. Útközben a legújabb világuralmi terveket szövögetem. Azt se veszem észre, mikor a sofőr elüt két, a Galaktikus Ultramarketbe igyekvő tinilányt, hogy a kedvemben járjon. Pedig hogy igyekszik szegény!
18:00
Vacsoraidő. Ezt csak szűk családi körben költöm el. Mikor legutóbb vacsoravendéget próbáltam hívni, az asszony belőle főzte a vacsorát. Azt mondta, kell a gyerekeknek a protein. Talán nem kellett volna követnem nagyapám példáját és Zyk feleséget választanom. Iszonyú sokat esznek ezek a félvér gyerekek-lárvák-akármik!
20:00
Esti holovízió műsor. A tegnap felvett interjúmat mutatják épp, melyben természetesen egyik hazugság és demagógia éri a másikat. Az asszony váladékozó csáprágóval figyeli a szöveget és nem győz dicsérni, hogy milyen szép beszéd volt. Ez azért jól esik, hálából ma nem ő mosogat. A gyerekek már ennyire nem örülnek, mert így kizárásos alapon rájuk marad a munka.
22:00
Fürdés - természetesen frissen kiontott vérben -, aztán ideje ágyba bújni. Holnap is frissnek és fittnek kell lennem, hogy tartani tudjam a formámat!
*****"
Ha valakinek még ennyi hiteles és eredeti bizonyíték sem elegendő, hogy Vulpion sátáni jellegét alátámassza, azok számára van egy rossz hírem: téged, barátom, megfertőzött a Róka demagógiája és népbutítása. Az Asconok irgalmazzanak lelkednek!
RSS hírfolyam