Legfrissebb híreink
- A jel elnémítása – a harmadik akció
- QED vs. ROM
- Szemét és roncs mindenütt
- Nagy háborúk előszele fújdogál
- Kihívás, avagy Vérbosszú?
- A jel kiiktatása – a második akció
- A jel kiiktatása – az első akció
- Aktuális csatározások
- A jel nyomában
- Heti körkép
Sündisznó-taktika
Legújabb írásunkban az Univerzumban egyre inkább elterjedő védőplanéta-módszerről szólunk, mely egyes hadurak véleménye szerint igen káros hatással van a csatákra, illetve magára a gal6 világára.
Az utóbbi időszak során – s most nem csupán a jelenlegi fordulóról van szó –majd’ az összes komolyabb szövetség egyfajta sündisznó-taktika mellett tette le a voksát. A szövetségi kincstárból szponzorált védőplanéták hatalmasra hízlalása lehetővé tette a legjobb védekezési módszert. Galaxisonként két ilyen mesterségesen megerősített planéta a galaxis maradék nyolc lakóját négy-négy flottájával gyakorlatilag könnyedén le tudja védeni az ellen támadásaival szemben, miközben a planéta maga nem lesz támadások célpontja, hiszen a hatalmas pontszám csupán a védekező flottáknak köszönhető, míg plasmatorból csupán minimális mennyiségűvel rendelkezik.
Ennek a harcmodornak köszönhető, hogy hiába indulnak manapság nagy számú flottát megmozgató támadások egy-egy szövetségre, azok jelentős győzelmet csak igen ritkán tudnak aratni, hiszen a védőplanéták az esetek többségében megoldják a rájuk bízott feladatot. Ráadásul a hatalmas védőseregeknek komoly elrettentő hatása is van, ebből kifolyólag igen gyakoriak a fordulások, ezért az esetek többségében igen kevés plasmator cserél gazdát az összecsapások során.
Az Univerzum lakóinak egy része szerint, ez a fajta sündisznó-taktika megöli az igazi küzdelmet, ezért változtatásokat szeretnének. Így ez a cikk egyfajta közvélemény kutatásként is szolgál, vagyis az UFFIH szívesen fogadja a hadurak véleményét a témával kapcsolatban.

RSS hírfolyam