Legfrissebb híreink
- A jel elnémítása – a harmadik akció
- QED vs. ROM
- Szemét és roncs mindenütt
- Nagy háborúk előszele fújdogál
- Kihívás, avagy Vérbosszú?
- A jel kiiktatása – a második akció
- A jel kiiktatása – az első akció
- Aktuális csatározások
- A jel nyomában
- Heti körkép
A változás szele?
Sok kisebb szövetség epekedve várja a pillanatot, mikor az élen állók végre az ő lerablásuk helyett inkább egymásra fókuszálnak majd. Nos, mindez részben megtörtént az előző éjszaka, még ha indirekt módon is.
Az UHH kétségtelenül nehéz napokat él át. Az előző éjszakai SGX-es vizit után ezúttal dupla adag figyelmet érdemeltek ki. A KAtrina vezette szövetség mellett ugyanis a DON is úgy döntött, hogy Vajdahunyadékat veszi célba. A nagyobb támadás persze nagyobb védelmet is magával hozott, így több ALLIN-es és SAS-os hadúr is a szövetségeseik védelmére sietett, minek következtében néhány UHH-s planéta körül összecsaptak a nagyok flottái.
A pont és plasmatorszámban bekövetkező néhány ezres és milliós változások talán nem bírnak akkora hírértékkel - bár az UHH hadurakat nyilván minden ilyen támadás érzékenyen érint - mint az ütközet lehetséges következményei.
Két dolog van, amit ezzel kapcsolatban mindenképp meg kell említeni. Elsőként, hogy talán már közel az idő, mikor a vezető szövetségek végre komolyan szembeszállnak egymással, ezt támasztja alá az Univerzumban keringő, holmi lejáró MNT-kről szóló pletyka is. A csata másik fontos vetülete, hogy az SGX részéről talán nem szerencsés éppen a DON-nal egy időben támadni egy harmadik szövetséget, miközben tagjai több csatornán keresztül is azt próbálják megakadályozni, hogy nevüket összemossák az egyébként szintén LEGO utódnak tekintett szövetséggel.

RSS hírfolyam