Megjegyzés
Belépés

Hírek

HIDE
13:0289:22
UFFIH

SGX kontra UHH

Az SGX szövetség 11.fordulós sikersztorija egyelőre folytatódni látszik. A KAtrina vezette társaság már több sikeres támadást hajtott végre jó néhány ellenséges szövetség ellen. Tegnap éjszaka az UHH került sorra.

Az SGX eddigi 11. fordulós tevékenysége nem igazán bővelkedik fordulatokban. A társaság rendre kiválaszt egy célpontot, melyet aztán igen komoly tűz alá vesz a szövetség hadereje. Az utóbbi napokban több sikeres akció koronázta tevékenységüket, nem egy szövetség plasmatorjai dolgoznak már immáron az SGX-es planéták fennhatósága alatt.

A szövetség legutóbbi támadása az UHH hadurai ellen irányult. A többhullámos akció során igen nagy számban vonultak fel a támadó flották az ellenséges planéták körül. Valószínűleg az UHH vezetők tudatos döntésének következtében alakult úgy a hadurak védelme, hogy egyes planéták köré csoportosult a védelmi erők java, s ezen esetekben a támadók több helyen is hamuvá lettek, míg más helyszíneken az SGX-es hadurak flottái gyakorlatilag ellenállás nélkül rabolhattak.

Az ütközet során nagyjából 5000 plasmator cserélt gazdát, ám ennek egy jelentős hányada inaktív volt, így a kár nem annyira jelentős, mint amilyennek első nézésre tűnhet. A plasmatorok behúzása felől pedig immáron az SGX tagjainak kell döntenie.
 


Hozzászólások A hírhez eddig 0 hozzászólás érkezett